M-anyo
2012. május 15., kedd

Várom a tavaszt...,

mert ami most van az minden, csak nem tavasz. Hideg van, esik, fúj, fúúúújjj..., undorító. Úgy szeretem, ha hajnalban eszeveszett madárcsicsergésre ébred az ember, mert kis kedvenceink annyira örülnek az életnek, hogy ettől nekem is kipattan a szemem és felpattanok az ágyból.

Elromlott a telefonom, állandóan kikapcsolt, szóval szerelőnél van, elővettem a régit, annak meg madárcsicsergés a csörgése.

Baromi rosszkedvem van napok óta, nem vagyok képes kimászni ebből a lelki apályból, pedig hasítok az 500. bejegyzés felé, annak meg "ütősnek" kéne lennie. Na, majd a hétvégére időzítem, akkorra jó időt ígérnek.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2012. május 13., vasárnap

Tartozom a fülészet 2. felvonásával

íme! Nem mentem túl korán, de 10-kor még 15 fő várt (a múltkor csak négyen voltunk!), akkor adták az újabb időpontot. Készültem, vittem olvasnivalót, de a 2 órás várakozás kicsit kikezdte az idegeimet. Főleg, mert közben a szomszédból hallgattuk a gyerekek sírását, sikítását. főleg az egyik volt igen szívet tépő. Nem tudom,  hogy csak vizsgálták, vagy szúrták, de vén marha fejemben/fülemben is rossz emlékeket idézett fel a sírása. De míg a fogorvosnál az embernek ijedtében nem fáj a foga, itt ezt nem mondhatnám, mert az enyém elkezdett sajogni, amire megint az volt a válasz, hogy nem fájhat, legfeljebb az ízületi fájást érzem (a dobhártyámon??) Mondjuk biológiából soha nem voltam jó, hiányosak az egészségügyi ismereteim, de ez kissé megdöbbentett. De túllépek rajta... Utána az 5 perces (!!??) vizsgálat lesújtó eredménye: amint újabban mindenhol hallok, hogy a süketülésem az idős koromnak megfelelő. Nem elég, hogy romlik a hallásom, (az agyam, a szemem és minden, ami romolhat), de még azzal "vigasztalnak", hogy mindez az idős kornak köszönhető. Na, ez az, amit végképp nem akarsz hallani, miféle időskor??, miféle kor??? Szóval mostanában nem megyek orvoshoz az biztos, tudomásul veszem, hogy a térdízületeim kopása sugárzik át a dobhártyámra és kész... Egyébként meg egy fiatal nyugdíjas vagyok, a többi meg félreértés, meg ne tulajdonítsunk jelentőséget semmiféle fájdalomnak, akkor nincs, ha nem figyelünk rá... Remélem bejön ez a szemlélet. (Azért a fülfájásra kis fülcseppeket használok, biztos, ami biztos).

Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy kevesen voltak a nőcik. Szóval már azon voltam, hogy beállok segíteni (na nem a fülszúrásban), gépelgetni tudok, csinálhattam volna a papírokat.

Z. a Forma1-et várja, na ilyenkor nem bánom, hogy picit rosszul hallok, mert ez a brünnyögés idegtépő.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2012. május 10., csütörtök

Rémes egy éjszakám volt,

ugye megértitek? Annyira összekavarodott minden bennem. Olyan igazságtalan ez az egész, de nincs mit tenni:  reménykedni és várni az elkerülhetetlent.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2012. május 9., szerda

Azt hiszed, hogy

ennél már nem lehet sz...bb, hát lehet, de nagyon.

87 éves,  combnyaktörése van, hamarosan műtik. Már délelőtt is volt egy hír, ami nagyon szíven ütött, de ez most hajaz mindent. Szorítsatok nagyon!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



Hajrá, hajrá jókedv

biztatgatnám maga, mert ugyan szépen süt a nap, dalolnak a madarak, én meg kókadozok. Biztos tavaszi fáradtságom van, vagy csak tavaszi lustaságom, de súlyos, kétoldalú. Az ebéd már megvan, én meg ledőlök picit. Irigyeljetek Ti, aki a dolgozóban senyvedtek (és szintén szundítanátok, de félő, hogy a főnökötök nem venné jó néven).

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2012. május 8., kedd

Mai zsörtölődéseim

imádok olvasni - utálom porolni a könyveket (főleg, ha ilyen sok),

kellemetes porszívózni - de undorító a porzsákot kipucolni,

ha hirtelen meggazdagszom: veszek egy csuda csöndes, porzsák nélküli porszívót (extrákkal).

 

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



Megint döglődik a rendszer

vagy be sem enged, vagy nem akar továbbengedni. A másikra meg nem tudok átmenni, mert végre-végre dolgozik a szakértőm, így nem ér rá segíteni. (DE sebaj!!!!, a lényeg, hogy dolgozik és lelkes...)

Tegnap nagyon rossz napom volt, ahogy elnézem a mai sem lesz jobb. Kezdődött azzal, hogy nem érdekeltek a magyar írásbeli tételek. Eddig a történelemben sem volt ilyen. Most ez is bekövetkezett.

Kicsit kapirgáltam a háztartás frontján. Azért ebéd volt, de a lelkesedés hiányzott. Szóval nagyon nem jól van ez így. Mindent a rossz időre fogtam (most nem tudok napkitörésről...). A blogtársak szösszeneteit sem tudom követni, mert bementem a kedvencembe, de  nem tudtam benne tovább menni, majd alig tudtam belőle kijönni. Igen idegesítő!!!!

Tegnap a telefonom is szerelőhöz ment, mert állandóan kikapcsolt. Gondolom a szolgáltató így készít fel a mértékletességre a telefonadó miatt. Mindenesetre legyen valami pozitív is: a telenoros lányok az ügyfélszolgálatnál kedvesek, aranyosak, türelmesek. Ez itt a reklám helye!!!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2012. május 5., szombat

Kirándulásom a fülészeten

igen tanulságos volt. Kint tömeg és baromi meleg, levegőtlenség. Mázlival viszonylag hamar bejutottam, bent azonban úgy éreztem magam, mint egy feldolgozásra váró tyúk a futószalagon. A doki egy a futószalag mellett álló elgyötört asszonyra emlékeztetett, akit ver a férje, fájnak a lábai, hajnalban kel és nem segítenek a gyerekei, de még messze a nyugdíj, tehát tűrni kell. Én reménykedtem, hogy legalább nem talál olyan ótvarnak, mint a kopasztásra váró tyúkokat az ott dolgozók. Doki megnézte a fejemen a "bejáratokat", majd ha mondott az írnoknak 2 mondatot, sokat mondok. Fél szavakból is megértették egymást, mert a hölgy pillanatok alatt kinyomatta a 4 évvel ezelőtti  vizsgálat szó szerint azonos eredményét, csak a dátum és a doki neve volt más. Vártam, hogy valaki mond valamit arról, hogy miért is fáj a fülem időnként, de a másik ajtó felé tereltek, így értettem a szóból a kopasztás itt befejeződött. Másik ajtó után egy helyiségben összesen 4 várakoztak. többször kísérletet tettem, hogy a le-föl sétálgató hölgynek odaadjam a papírom, de nagyon ügyesen kicselezett, és fontoskodva elment mellettem, anélkül, hogy rám nézett volna, végül vagy 10-15 perc után kegyeskedett a papíromat elvenni, majd újabb várakozás után behívni a másik szobába, hogy időpontot adjon további vizsgálatra. A rendelési idő végéig jó bő másfél óra volt hátra!!! A következő időpont jövő hét végére sikerült (de ha nem vagyok résen csak valamikor az utána lévő hétre kaptam volna!).

A szomszéd szobában egy széken holt fáradtnak tűnő (orvosnő, más eü dolgozó pihegett!!!, a hétvégét várta, vagy a május 1-i fáradalmakat pihente ki??- nem volt merszem megkérdezni. Mindenesetre itt arra rákérdeztem, hogy csókolom, mégis mitől fáj a fülem: mire a hölgy azt válaszolta, nem fájhat, mert a papírom negatív. Kiszédültem, csodálkoztam, majd röhögtem. Akkor fájó fülem nem fáj, kész!!! Azóta is ha elkezdi a fájást, csak rászólok, hogy nem fájhat, és megnyugszik(?!).

Kérdéseim: egy- ez egy új gyógyítási módszer?, határozottan azt mondod a betegnek, hogy nem fájhat és az el is hiszi? Kettő, miért kell egy hetet várnom, hogy az újabb vizsgálatot megcsinálják, mikor az a pár perc még a rendelési időbe simán belefért volna? Gondolták, hogy pihenjem ki az előző izgalmait? vagy hátha meggondolom magam és többször nem jövök?

Kétségtelenül visszatérek a régi módszerekhez (meleg só, hagymalé stb.), ha mégsem válna be a nem fájhat kijelentés. Azért a következő vizsgálatra már kíváncsiságból csak elmegyek, hátha tanulságos lesz.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2012. május 3., csütörtök

Na ma a menős nap lesz,

elmegy Magzatka, én meg fülészetre. Kiderül, hogy "határeset"-e még a fülem, vagy már inkább süket (ahogy azt Z. állítja).

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2012. május 2., szerda

Ezúton tájékoztatok mindenkit, hogy:

- nem loptam el senkinek (híres embernek pláne!)) a szakdolgozatát,

- az enyémet sem valószínű, hogy elő tudnám adni, de biztos, hogy nem a sógoromé (mert nem is volt még akkor sógorom). A dolgozat nem volt egy remekmű: nem is vettük akkor komolyan, a határidő is szorított, szóval valahogy csak meglett és beadtam, nem vagyok túl büszke rá, talán ezért is veszítődött el valahol a költözések során.

- Biztosítok mindenkit, hogy a kisdoktorim sem plágium, szintén nem egy remekmű, de a munkahely elvárta, hogy megírjam,  két kisgyerek mellett olyan lett, amilyen - és sajnálom, hogy csak most értesülök róla, hogy könnyebben (!?) is mehetett volna. Bár a témavezető ugyanaz volt, mint korábban és ő nem tűrte volna, hogy másoljak (sajnos). Könnyebb lett volna az életem.

Ezzel magam részéről lezártam a szakdolgozatok és kisdoktorik ügyét.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2012. április 30., hétfő

Gyorsan, gyorsan, amig engedi....

már megint gond volt, 2 napig be sem tudtam jönni a blogba (de az egyéb internet is döglődött). Kiderült, hogy országos gond volt, én meg szegény szerelőt (aki nemrég volt) szidtam. Én igazságtalan. Fúj!

Itthon a Másodszülött, így a meleg ellenére a konyhában is serénykednem kell(ett).

Ha itt meglesz az 500. bejegyzés, akkor átvonulok új lakhelyemre (blogspotos- Elsőszülött csinálta, de még nagyon nem ismerem ki magam rajta). Szóval addigra csak belejövök..

Jelentem a szédelgésből megmaradt valami, de az őrült fejfájásoknak talán vége. Nem sírok, mit mondjak. A formám még nem a régi, de reménykedjünk.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2012. április 27., péntek

Közeleg, közeleg

a hónap vége. majd kiderül, hogy ez jó vagy rossz. Ma fejfájás nélkül ébredtem (hosszú hetek óta először!!!), hurrá. Tegnap is elég jól megúsztam a "hajladozós kalandomat". Mindjárt összekapom magam és még a "kánikula" előtt kimegyek a piacra (ami újabban nálunk elég gyeszora). Csak tudnám, hova mennek a termelők?

Hétvégére learatom a medvehagyma termésünket. Mivel nálunk nem lehet kapni a piacon, így ültettem, már van két család, öt-öt levélkével. Mit gondoltok van ez két csokor? Milyen rossz is a kommunikációm: azt kellett volna írnom, hogy learatom a bőséges termést, és most irigykednétek.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2012. április 26., csütörtök

Ma végre

megmostam a fejem (és nem pusztultam bele a hajlongásba). Ezen felbátorodva letörölgettem a nappaliban a deréktól lefelé sávban is. Na, ezt már nem kellett volna! A fejem megint átment zehernyésbe. Csak tudnám, hogy fogom beadni Z-nek, hogy ezentúl semmi olyan háztartási munkát nem fogok végezni, ami hajlongást kíván.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2012. április 24., kedd

A felnőttek 12%-a egyáltalán nem vesz könyvet a kezébe...

mondták a hírekben. Hogy bírják ki? (és tényleg csak a 12%???)

De ne legyek ilyen pesszimista. Az aranyhal teljesítette az első kívánságomat: jöhet a többi. Várok türelmesen.

Említettem már? Hamarosan a sok adót fizető állampolgárok között leszek. Igen, igen a telefonadó miatt. Pártunk és kormányunk kiszaszerolta, hogy  Elsőszülöttemmel (ha formában van, és mikor nincs?...) kicsit sokat beszélünk telefonon. Most tehát: vagy örkényi egypercesek, vagy fizetünk. Valaki gondolt itt a sokat beszélő szegény nyugdíjasokra? M-y úr, csókótatom, van még ötlete???

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2012. április 23., hétfő

Hurrá, megjött a várvavárt jóhír

majd mesélek, de most kilibegek a patikába. Ha láttok valakit a föld felett lebegve menni... na az én vagyok.

Jaj, gyermekeim, ma újra jó a kedvem..., teljesült végre az első kívánságom: legyen végre valakinek állása. Jelentem: van. Ez olyan öröm, hogy ki sem tudom mondani.

Az utóbbi időben nem voltam valami jó passzban, szédülés, fejfájás, hol külön, hol együtt, igencsak megkeserítette az életemet. Közben szemészeti problémák: szó szerint villámlott a szemem. Eleinte csak szolidan, viccnek is vettem, majd egyre durvábban. A doktornő jól megijesztett: retinaleválás veszélye. Mit mondjak, betojtam. Közben kiderült, hogy a fejfájás mástól lehet, infúziók, vizsgálatok, majd kiderül... Reménykedek, hogy  csak a sok stressz "ment az agyamra".

Szóval az utóbbi időben nem írtam, nem olvastam, mert a szememnek nem tett jót. Meg a kedvem is pocsék volt, csak "ríttam" volna, azt meg minek. Ja és az internet sem működött megint néhány napig. De sebaj, most majd  pótolok mindent.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2012. március 19., hétfő

Hű ez a mai nap,

pocsékabb nem is lehetett volna. Korán ébredtem, ettől nyűgös voltam. Z-re is rájött a harctéri idegesség, belekötött mindenbe. Nem sírtam mikor úgy döntött elmegy biciklizni, hogy levezesse az idegességét.

Végre valami kis (nagy) jó hírt várok/követelek.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2012. március 18., vasárnap

Még meghalni sincs erőm...

gyerekek! itt voltak a gyerekek, én meg padlót fogtam a fáradtságtól. Most kapargatom össze magam, mert még ez a hirtelen meleg is (ami nagyon fini alapjában véve, de megroggyantja öreg csontjaimat).

Na, ez egy unalmas kis bejegyzés, de ezt legalább kimentette a rendszer (már ez is valami).

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2012. március 16., péntek

Azért mindennek van határa...

szóval, ha van kedvem és lenne időm, akkor ez az izé nem menti ki, amit írok.

Jól indult a mai nap: hajnali fél négykor kijöttem, majd visszakucorodtam a kanapéra, mikor gyanús és főleg nagyon idegesítő hangra figyeltem fel. Először egy ketyegő bombára asszociáltam félálomban, majd valamelyik órára (amelyik megbolondult). Hajnali nyomozásom eredménye: a használaton kívüli szobabicikli kezdett el visítani, felhívja fel a figyelmemet arra, hogy ideje volna felülni rá (????) De mikor fogasként is annyira jól működik.

Ja, szakértő gyerekem segítségével át fogok menni egy másik blogba, mert ez nagyon nem működik. nem elég, hogy depis voltam, de mikor napról-napra azt láttam, hogy senki, de senki nem kíváncsi rám és nem is érdeklődik, hogy miért nem írok, feladtam. Erre kiderül, hogy csak a statizé nem működik ezer éve. Utólag azután én is észrevettem, na de addigra már....

Szóval majd költözöm, ha segít Ügyeske, aki ezt a blogomat is megcsinálta, mert ezzel is úgy vagyok, mint a kocsival, vezetni tudom, de gond ne legyen, mert max. sirdogálni tudok az útszélen, hátha valaki megsegít..

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2012. március 11., vasárnap

Kihúztam magam a hajamnál fogva...

a rosszkedvből. (Na, ez kis túlzás, de olyan jól hangzik, nem?)

Julisom kedves biztatása és újabb története feldobott. kétségtelen megvan a hajlamom a nevetésre/vihogásra.   Csak ezek a fránya körülmények, a kívánságaimból még semmi sem teljesült, az egyebekről nem is beszélve, csoda, ha kókadózik az ember kedve?

Mostanában későn kelek (nem bírnék az ágyból kikászálódni), Z. is korán kel, így nincs idő írni, de mostanában olvasni se, bevallom. Nagy lemaradásaim vannak. Z. megfázott, borzasztóan nyűgösködik, de ma nekiesett és megvagdosta a kedven orgonámat, meg az aranyesőt. Úrilány voltam, nem szóltam semmit, de majd felteszem virágzáskor a blogra a képet, hogy lássátok mit művelt a mi kis "Micsurinunk".

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2012. február 29., szerda

Az utolsó februári nap...

nem sírunk utána, ráadásul még a hó is megjött hozzánk is.  Z. az egyébként rendszerető, hósöprögetős is azt mondta: rohadjon meg, majd elolvad. Egyetértünk.

Rosszkedvem van, sok ok nincs az örömködésre.  Felébredt bennem a boszi, tele vagyok negatív energiával, hogy levezessem: kérem, hogy VALAKIT kapjon el a diaré a lehető legalkalmatlanabb pillanatban. Pedig egyszer már megjárta, nem tudom, miből gondolja, hogy packázhat velem. El a kezekkel a ....-től!!!!!!

Na, ma nem fogom meghódítani a világot, örülök, ha egy kis zoknipároztatással levezetem a bennem fortyogó indulatokat. Jaj, szegény Z., remélem valami házon kívüli programot tervez,

Juj, a gép is érzi a negatív energiát, nem menti ki, amit írtam, pedig mostanában nem vagyok írogatós hangulatomban (sőt semmilyen hangulatomban), jó lenne, ha megmaradna ez a beírás VALAKI miatt.

Z-nek a kívánsága teljesült, vadul olvad, de mi van az enyémmel ??? (Nem a diaréssal, az várhat picit.)

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



Régebbiek | Végére »